Habár nem jogi asszisztens tétel, de pihenésképpen egy kis különlegesség: Molnár Margit - Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből (Esély, 1992. 3. sz 93-103. p)

Nekem nagyon tetszett a cikk, szinte élvezettel olvasgattam :) Nehéz volt a lényeget kihámozni, de úgy gondolom elég jól sikerült (habár megközelítőleg sem olyan részletes és érdekes, mint az eredeti!). 3 részre szedtem, ma jön az első.

Egészségügy

Az ókori Hellászban az i.e. V. században a gyógyulás Aszklépiosz isten műve volt. A gyógyító tevékenység mellékes volt, hiszen a gyógyuláshoz nem volt szükség személyes jelenlétre, a zarándokhelyre rokont is el lehetett küldeni. Csak valószínűsíthető, hogy e templomok fenntartása a gyógyultak önkéntes adományaiból történt. A templomi gyógyászat mellett már az i.e. VI. századtól szólnak tudósítások fizetett orvosokról. Kezdetben csak háborúk, szükségállapotok idején teljesítettek szolgálatot. Kezdetben ingyenes volt, később a páciensek természetben, majd pénzzel fizettek. Az orvosi szoba fenntartását és a gyógyítást a iatrikón elnevezésű „orvosadóból” fedezték. Hippokratész volt az első orvos, aki a honorárium kikötésénél a rászorultságot vizsgálta. Az orvosok díjazását privilégiumok egészítették ki pl. adómentesség, mentesülés katonáskodás, katonai beszállásolás alól. Athénban jelent volt a gerusia, azaz aggok háza, ahol időseket, egyedülálló polgárokat gondoztak.

Az ókori Rómában az orvosválasztásra, díjazásra, privilégiumokra, gyógyító tevékenységre ugyanaz vonatkozik, mint a görögöknél. Néró i. sz. 60-ban orvoskollégiumokat állított fel. A IV. század közepétől császári rendeletek egész sora vonatkozott az orvosokra pl. hogy ne legyenek ellátatlan területek, privilégiumot csak azok az orvosok kaphattak, akik saját szülővárosukban gyógyítottak. A közegészségügy intézményeihez tartozónak mondhatjuk a közfürdőket és termálfürdőket. Homérosz az Odüsszeiában említ ún. közösségi szobát, ahol a hajléktalanok díjmentesen szállást kaphattak.