Ismét nem egy jogi asszisztens tétel,hanem Molnár Margit - Töredékek a szociális gondoskodás ókori történetéből (Esély, 1992. 3. sz 93-103. p) című cikkének 2. része, ami a teljes cikk alapján készült rövid összefoglalás.
Pénzbeli és természetbeni juttatások
Háború idején Rómában hódító politikájához harcedzett zsoldoshadseregre volt szükség. A katonaság kb. 20 évig tartott, így az állami gondoskodás problémáját az erejük teljében lévő veteránok végkielégítése jelentette. Őket (közülük is főleg a hadirokkantakat) illette meg az a privilégium, hogy őket az orvos ingyenesen kezelje és lássa el gyógyszerrel. A polgári életbe integrálás legfőbb eszköze kolóniákba való letelepítés, amely során katonai rangjuknak megfelelő földparcellákat kaptak, ezen kívül saját maguk kötelesek voltak takarékpénztárat létesíteni.
Rómában is léteztek pénzbeli juttatások, ún. congiariumok (pl. étolaj, bor, só, hús) és gabonaosztások. A juttatások címzettjei elsősorban a foglalkozás nélküliek. Congiarium osztása elvben a polgárság számára történt, gyakorlatilag azok kaphatták meg, akik a gabonaellátásban is részesültek. Kezdetben a császár magánvagyona volt a forrás, Caligula császár szerint a népnek ehhez a juttatáshoz joga van, az államkincstár feladatává teszi ezek finanszírozását. Az alkalmi természetbeni juttatás rendszeres pénzjáradékká kezd válni. Ezenkívül létezett a katonáknak járó donativa (időszakos pénzajándék) és a missila (pénzszórás a nép közé). A természetbeni juttatás intézményes gabonaosztás formájában volt jelen, mely árát tekintve szinte ingyenes volt. Célja egyrészt népélelmezési szempontok, másrészt a lakosság megnyerése a politika számára. E helyébe a III. századtól a kenyérosztás lépett. Erre valószínűleg csak a római polgárjoggal rendelkezők jogosultak, azonban Caesar óta ezt szigorúan cenzus lajstrom alapján vizsgálták.
Háború idején az ókori Görögországban a hadirokkantakról, hadiárvákról, özvegyekről és veteránokról való gondoskodás alakult ki. Már Szolón törvényt hozott a háborús sérültek létfenntartásának biztosítására, majd Peiszisztratosz ezt az ellátást minden háborús rokkantra kiterjesztette. Athénban minden háborús sebesült polgár csekély pénzösszegű jutalmat kapott a haza védelméért, valamint természetbeni jutatásként orvosi kezelés járt. A hadirokkantak özvegyei rendszeres támogatásban nem részesültek, de az elárvult gyermekek neveltetése és pénzbeli ellátása nagykorúságuk eléréséig államköltségen történt.
Béke idején Görögországban az i.e. V. században a háborús sérülteknek és hátramaradottaknak járó pénzbeli juttatás az öregek, munkanélküliek, testi fogyatékosok általános ellátásává vált. Megszűnt a különbségtevés civil és katonai járadékos között. A rászorultságot a népgyűlés vizsgálta felül, és hagyta jóvá. Minden polgárnak jogában állt az érdemtelen kérelmező, csavargó ellen panaszt tenni. Az állami támogatás finanszírozása ún. közjóléti adóból történt. A gyerekeknek szüleikkel szemben eltartási kötelezettségük volt (kivéve, ha pl. az apja nem taníttatta hasznos foglalkozásra).
A pénzbeli juttatás másik formája a theorika, amit Periklész korától i.e. 339-ig az államkasszából folyósítottak. Ez a színházi előadások idején kiesett kereset pótlására szolgált – később elvesztette színházhoz kötődését. Eleinte csak azok kapták, akik másféle állami juttatásban nem részesültek, később azonban a szegényebb rétegnek járó járadékszerű segély lett. Finanszírozása a gazdagabbak által befizetett adókból történt, melyet közösségi hozzájárulásnak tekintettek, s így a demokrácia egyik fontos elemeként is. Arisztotelész az i. e. IV. században már 20 ezer polgárról beszél, akik valamilyen állami ellátmányban részesül. Ily módon valósult meg az az eszme, hogy minden szabad polgárnak állampolgári jogon állami életjáradék, azaz trophé jár.
A természetbeni juttatások formája a rendszeres és rendkívüli gabonaellátás volt. Eleinte a gazdagabbak vásároltak külföldről gabonát, és azt a szegényeknek olcsóban adták el, később az i.e. IV. századtól ezt a feladatot az állam vette át. A szükséghelyzetben történő gabonaosztásból anyagi helyzetétől függetlenül minden polgár részesedett. Rendszeres gabonaosztásról egy i.e. II. századi törvény szól, melyben egy állami alapítvány arra a célra létesült, hogy gabonát és más élelmiszereket vásároljon fel. Az állampolgári jogon járó juttatás szétosztására minden hónap elején került sor.
