Feedek - itt iratkozz fel!

Kommentek

Jogi asszisztens

Jogi asszisztens felsőfokú szakképzés + szóbeli záróvizsga tételsor

A közigazgatási eljárás alapelvei

2009.01.31. 14:51 TPiros

 

A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól (Ket.) a 2004. évi CXL. törvény rendelkezik. A közigazgatási eljárás szabályozásának célja, hogy a közigazgatási szerv ne élhessen vissza közhatalmával, mert csak olyan eljárási cselekményeket végezhet, amelyeket a törvény megenged számára (ez az ügyfelek érdekeit szolgálja). Emellett ebben a törvényben rögzítésre kerültek az Európai Unió szabályaihoz közelítő közigazgatási eljárással kapcsolatos rendelkezések is.

A közigazgatási hatósági eljárás alapelveinek funkciója, hogy elősegítse a jogszabályok helyes értelmezését és alkalmazását. Az egyes alapelvek már korábban is megjelentek a jog általános alapelveiként (vagy jogelméletileg alapelvnek minősül), vannak azonban olyanok is, amelyek kizárólag a hatósági eljárásnál találhatóak meg.

 

A közigazgatási hatósági eljárásban is érvényesülnek azok az alapelvek, amelyeket az Alkotmány is tartalmaz:

·         jogszerű eljárás elve

·         diszkrimináció tilalma

·         törvény előtti egyenlőség elve

·         egyenlő bánásmód elve

·         anyanyelv használatának elve*

·         kártérítéshez való jog

 

Polgári, vagy büntető eljárás jogban és a közigazgatási hatósági eljárásban is érvényesülő alapelvek:

·         tájékoztatáshoz való jog

·         eljáró szerv tájékoztatási kötelezettsége

·         iratbetekintéshez való jog

·         valósághű tényállásra alapított döntés elve

 

Kizárólag a közigazgatási hatósági eljárásra jellemző alapelvek:

·         a hatóság és az ügyfél együttműködésének elve

·         jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogok védelme

·         eljárás szakszerűségének és egyszerűségének elve

·         tisztességes ügyintézéshez való jog

·         ügyféli jogok szükséges mértékű korlátozásának elve

·         költségtakarékos eljárás elve

·         hivatalból való eljárás elve

·         elektronikus ügyintézés ösztönzésének elve

 

 

*A közigazgatási hatósági eljárás hivatalos nyelve a magyar, azonban a magyar nyelvet nem ismerő személyek részére más nyelven is történhet az eljárás lefolytatása, ekkor azonban a fordítás költségeit az ügyfél viseli. Kivétel ez alól, ha a külföldi ügyfél azonnali jogvédelemért fordul az eljáró magyar szervhez, vagy ha hatóság azonnali intézkedéssel járó eljárást indít hivatalból a nem magyar állampolgár ellen. A Ket. célja, hogy minden Magyarország területén folyó eljárásban az ügyfelet megillessen egy minimális szintű jogvédelem.

 

 

Jogi asszisztens szakmai szóbeli vizsga 2008. Közigazgatási ügyvitel tétel 5. A közigazgatási eljárás alapelvei

 

 

1 komment

Címkék: közigazgatás alapelvek ket egyenlő bánásmód közigazgatási ügyvitel közigazgatási eljárás

A bejegyzés trackback címe:

https://jogi-asszisztens.blog.hu/api/trackback/id/tr98914320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jánoska12 2011.05.03. 10:37:55

Szeretnék egy kis segítséget kérni. Most kezdtem el kicsit jobban foglalkozni a közigazgatási joggal és a kérdésem az lenne, hogy milyen könyveket ajánlotok? Több ismerősömet kérdeztem már meg egyetemen, szinte mindenki azt mondta, hogy a Közigazgatási jog - különös rész jó könyv. De azért mégis ugyanabból tanul mindenki, így hozzátok fordulok. Erről a könyvről beszéltem: www. konyv-konyvek. hu/ kozigazgatasi_jog_kulonos_resz
süti beállítások módosítása